Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer

A Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer az ügyintézésre várakozó ügyfelek kultúrált és hatékony kiszolgálását segíti elő: az ügyfeleknek egyedi sorszámot osztunk, majd a számkijelzők és hangjelzés segítségével tájékoztatjuk, amikor sorra kerülnek. Az ügyfélhívó rendszer a várakozás, sorban állás elkerülhetetlen, de általában idegőrlő, esetenként felfokozott indulatokba, és kiabálásba torkolló folyamatát szabályozza megnyugtató és követhető módon. Lehetővé teszi az ügyfelek előre bejelentkezésével az időpontra érkezést, és a kényelmes, várakozásmentes kiszolgálást.

A bankok, hivatalok személyhívó rendszerein túl a Procontrol TruckClienter kamionhívó és -irányító rendszert is kínál, mely a rakodásra várakozó kamionok, tehergépjárművek áttekinthető, felügyelt irányítását, hatékony kiszolgálását segíti elő: a sofőröket kijelzők, fény- és opcionálisan hangjelzés segítségével tájékoztatjuk, mikor kerülnek sorra. A TruckClienter a Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer speciálisan a logisztikai célú, kültéri felhasználású, gépjárművek hívására, beszállítók érkeztetésére készült egyedi változata.

A Procontrol magyar termékeiből a komplett rendszert összeállíthatja: sorszámkiadó kioszktól a kijelzőkön át a szoftverig.

 

Procontrol Clienter ügyfélhívó rendszer általános leírása >>

Procontrol TruckClienter kamionhívó rendszer >>

Clienter Simple Kit leírás

ProxerNet – ClientAccess Ügyfélfogadási rendszer területi korlátozású beléptetéssel kombinálva >>

 >  ProxerNet szoftverbemutató video >>
Tovább >>

45 cikk a listán Termék / oldal: :
Nézet :
(Jelenlegi sorrend: ar)
Alapértelmezett sorrend beállítása

Főkép  Termék neve  pdf  Cikkszám   Gyártó   Nettó egységár   Raktáron 
150262/itt130-19k-mk-ext.jpg
ITT-130-19K-MK-EXT Info Touch Tower kültéri info kioszk,19”kapacitív érintőképernyő,fémbillentyűze   150262 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
140431/140431_01.jpg
ITT-100-EXT kültéri információs kioszk érintőképernyővel CD-ROM-mal   140431 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
140404/140404_01.jpg
ITT47C-EXT Kültéri információsk kioszk 2000 NIT fényerejű érintőképernyős monitorral

  140404 Procontrol 2 048 954 Ft+ÁFA Rendelhető
960141/ugyfellista2.jpg
ProxerNet 5 - TruckClienter: kamionhívó szoftver   960141 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
181242/iPad_Pro200_2_(1).JPG
iPad Pro 200 Asztali regisztrációs eszköz (iPad, QR-olvasóval, nyomtatóval) - 181242 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
140413/140413_01.jpg
CTT 60 Clienter Touch Tower jegykiadó állomás

- 140413 Procontrol 1 088 927 Ft+ÁFA Raktáron
110203/kp1600e-k-pc.jpg
KP1600E-K-PC ipari számítógép 19" kapacitív érintőképernyővel, IP65 vízálló, beépíthető,vandálbiztos   110203 Procontrol Árajánlat kérése Raktáron
181160/Proba2.JPG
ITT-95 Internetes infopult, akadálymentes kialakítással   181160 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
140416/140416_01.jpg
ITT-60 Info Touch Tower, érintőképernyős internet terminál és információs kioszk, álló

  140416 Procontrol 961 822 Ft+ÁFA Raktáron
150259/itt130-19k-mk-ext.jpg
CTT-120 Clienter Touch Tower, beltéri jegykiadó állomás, infokioszk - 150259 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
150254/itt120-19k.jpg
ITT-120 InfoTouch Tower, beltéri információs állomás, info kioszk - 150254 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
110200/110200_01.jpg
KP1600 kültéri ipari monitor 22", IP65 vízálló fém tokozás, beépíthető,vandálbiztos erős kijelzőüveg

Státusz: Archív

  110200 Procontrol -
140423/140423_01.jpg
LotCount XGDP3D-200-V-XB-4-ACC foglaltságjelző + egyoldalas világító tábla, 600x800x170mm, akku   140423 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
180801/180801_01.jpg
Priceman-E Árellenőrző készülék, fali, Ethernet interfésszel, beépített vonalkódolvasóval

  180801 Procontrol 382 215 Ft+ÁFA Raktáron
140412/140412_01.jpg
IT-W100 Fali info terminál érintőképenyővel

  140412 Procontrol 382 215 Ft+ÁFA

343 994 Ft+ÁFA

Raktáron
180823/180823_01.jpg
3GDP5-100-V-B-4-G számkijelző 3sor, 5db 100mm vörös digit, RS485, beltéri   180823 Procontrol Árajánlat kérése Raktáron
ProxerNet 5 - LogiSoft Porta szoftvermodul. A beérkezők adatainak rögzítésére a központi adatbázisba - 960142 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
180773/180773_01.jpg
XGDP3-200-F-XB-4-EXT számkijelző, 1 sor, 3db 200mm fehér digit, nagy fényerő, RS485, kültéri   180773 Procontrol Árajánlat kérése Rendelhető
140417/140417_01.jpg
IT-10-DC-E infoterminál Ethernet interfésszel 1120

  140417 Procontrol 241 129 Ft+ÁFA Rendelhető